Befejezett Samandriel Nevra Saceviciene Douluo Continent [2021]

Samandriel

Fordító
A nagy vészhelyzet és az "otthon maradás" miatt elmaradt családi rendezvények az elmúlt időszakban lehetővé tették számomra, hogy kicsit kikapcsolódjak :) Úgy hogy bedaráltam ezt a kis sorozatot a múlt héten. Mit mondjak, tetszett, ez a "nap keleti Harry Potter" világ, bár az elején az Untamed főszereplője számomra kicsit "soványan" kezdett, amit kb. a 3-dik résztől már kompenzált is. :) Kedvencem a "nyuszi lány" végig nagyon impulzív volt a szerepe, ami sokszor a komor hangulatú történetet számomra feldobta. Bár a story kereknek és lezártnak tűnik, azért szerintem üvölt a folytatásért a sorozat. Vissza olvasva a kommenteket a fordító csapat "egy más nyakát" taposva küzdötte át az epizódokon, nagy respekt érte és köszönet hogy ilyen rövid idő alatt sikerült ezt a történetet ilyen szépen kidolgozni.
Örülünk, hogy tetszett :) Igen, elvileg még lesz is folytatása
 

Samandriel

Fordító
Kedves Samandriel ! Köszönöm szépen a munkádat. Egyenlőre letöltöttem az összes rész, mert másba fogtam..., de nem várok 2-3 évadot, mert csupa jót írtak eddig is róla. További jó munkát és szép napokat :)
Szia! Nagyon szívesen, de nem csak enyém az érdem, hárman dolgoztunk ezen a sorozaton, Nevra-val és Saceviciene-vel együtt. Bátran belefoghatsz, mert ahhoz képest elég lezárt a vége, hogy több évadra van tervezve. Szép napot neked is! :)
 
Szia! Nagyon szívesen, de nem csak enyém az érdem, hárman dolgoztunk ezen a sorozaton, Nevra-val és Saceviciene-vel együtt. Bátran belefoghatsz, mert ahhoz képest elég lezárt a vége, hogy több évadra van tervezve. Szép napot neked is! :)
Köszönöm a válaszod és persze hálás vagyok Nevra-😇nak és Saceviciene-😇nek is !
 

Attachments:

  • File size
    393 KB
    Nézettség
    2
Top